Egy érdekképviseleti tag elmesélte nekem az ő történetét

Az energiafogyasztók érdekképviseletének tagja vagyok és a célunk, hogy kiálljunk a fogyasztók jogaiért és érdekeiért. Szerencsére a képviseletünk folyamatosan bővül,aminek segítségével új embereket ismerhetünk meg.

Az egyik új tagunkkal nagyon hamar jóban lettünk, akinek már szintén meggyűlt a baja az energiafogyasztási szabályokkal. Az egyik nap az ebédszünetben híreket és cikkeket olvastunk. Találtunk egy cikket arról, hogy honnan lehet felismerni, ha valaki alkoholista. Ekkor már elég jóban voltunk, és a társam letette a telefont és azt mondta, hogy szeretne valamit elmesélni nekem. Elmesélte, hogy 10 évig az alkohol rabja volt, és hogy egy úgynevezett “Felépülők” nevű csapat segített neki a felépülésben és azóta egy sokkal jobb és boldogabb embernek érzi magát. Elmesélte, hogy amikor felismerte, hogy az alkoholizmus betegségében szenved, először nagyon félt és tehetetlenséget érzett. Ennek ellenére nagyon nagy volt benne az akaraterő és elkezdett szakemberek után keresgélni. Így talált rá a Felépülők oldalára, és miután elolvasott minden információt, felvette velük a kapcsolatot a https://felepulok.hu/kapcsolat oldalon. Ezt követően elment egy állapotfelmérésre, utána pedig egy egyéni konzultációra. A https://felepulok.hu/kapcsolat egyik további szolgáltatása egy 28 napos felépülési program volt, ami az élethosszig tartó józanság elérésének érdekében jött létre. A program előtt állapotfelmérésre és egyéni- illetve családi konzultációra Veszprémben és Budapesten van lehetőség. A 28 napos program Szőcön zajlik, egy nyugodt, biztonságos és turistamentes környezetben, ahol a klienseknek sportolásra, sétálásra és heti egy kirándulásra is lehetőségük van a Balaton-felvidéken. A program szervezői felépülési, hozzátartozói és szakmai tapasztalattal is rendelkeznek az alkoholizmussal kapcsolatban. Továbbá az 50 éve a felépülés útján haladó stábtagok célja is a segítségnyújtás a kliensek számára. A program teljes ellátást, kültéri programot és sportolást is biztosít betegeknek. A kezelés egyénileg és 3-5 fős kiscsoportokban is zajlik és a betegeknek egyéni konzultációra is van lehetőségük. Hétvégente a hozzátartozóknak is lehetőségük van az ingyenes pszichoedukációs előadásokra, így ők is a felépülési folyamat részeseivé válhatnak. A 28 napos program letelte után a csapat utógondozást vállal a munkájuk tartóssága érdekében- akár személyesen és online is. A program az Amerikából származó Minnesota-modellen alapul, aminek hatékonysága már Magyarországon is bebizonyosodott. A Minnesota-modell 12 lépéses önsegítő csoportok elvein alapul és egy multiprofesszionális elmélet, illetve anonim is. A kezelés főbb részei közé tartozik a csoportterápia, a multiprofesszionális személyzet, a családi tanácsadás, a napi olvasó csoportok illetve a rekreációs és testi aktivitás. A kezelés célja, hogy felismerje a függő a problémáját, és azt, hogy segítségre van szüksége. Fontos, hogy lássa, mit kell változtatni az életvitelében és a gondolkodásában, ahhoz, hogy tünetmentesen együtt élhessen az alkoholizmus betegségével. A kezelés sikeres eredményeként a kliens a lelki öntudatára ébred, felismeri a személyes felelősséget és elfogadja a sorstársi feladatokat. A Minnesota-modell már az 1950-es években olyan alapelveket fogalmazott meg, mint az hogy az alkoholizmus egy betegség, nem pedig valaminek a következménye, ezért fő betegségként kell kezelni. A modell azt is megfogalmazta, hogy a betegség több fázisú, hiszen mentálisan, fizikálisan és spirituálisan is hatással van a betegre. Az sikeres felépülés érdekében mindhárom területre hatni kell.

A férfi végigcsinálta ezt a 28 napos felépülési programot, és azt mondta, ez volt élete legjobb döntése. Örökké hálás lesz a Felépülők csapatának és a stábtagoknak.