Két éve annak, hogy elkezdtem havonta lefotózni a villanyórát. Nem azért, mert bíztam volna magamban, hanem mert egy vitánál kiderült, hogy a leolvasás nélkül semmit nem tudok bizonyítani.
Egy érdekvédelmi csoportban futottam bele először ebbe a tanácsba. Valaki feltett egy elszámolást, és a hozzászólásokból derült ki, hogy a becsült és a valós fogyasztás közötti különbséget csak akkor lehet rendbe tenni, ha az embernek van saját, dátumozott feljegyzése. Azóta minden hónap elsején kimegyek a kapuhoz, lefotózom a számlálót, és a képet beteszem egy mappába. Egy perc az egész.
Az első ilyen tél után derült ki, mennyire máshogy néznek ki a számok, ha nem a számla összegét figyeled, hanem a felhasznált mennyiséget. Volt hónap, amikor kevesebbet fizettem, de többet fogyasztottam, és fordítva is előfordult. Amíg csak a végösszeget néztem, addig azt hittem, hogy a saját szokásaimon múlik minden. Nem azon múlt. A számlázási időszakok csúsztak, az elszámolás pedig más ritmusban jött, mint ahogy a hideg beköszöntött.
Az első évben ezért vezettem be egy egyszerű táblázatot. Egy oszlop a dátumnak, egy a mérőállásnak, egy a különbségnek az előző hónaphoz képest. Semmi bonyolult, mégis az első fél év után már ránézésre láttam, melyik hónap lóg ki a sorból. Amikor tavaly februárban a különbség hirtelen megugrott, nem kellett vitatkoznom senkivel, mert végig tudtam mutatni a saját számaimon, hogy hol kezdődött a változás.
A csoportban ebből lett a legtöbb tanulság. Nem a nagy döntések vitték el a pénzt, hanem az, hogy hónapokig nem vette észre az ember, ha valami elromlott. Egy szivárgó melegvizes csap, egy rosszul beállított termosztát, egy fűtőtest, ami a fal mögé sugározta a meleget. Ezek külön-külön aprónak tűnnek, együtt viszont egy egész téli hónapot kitesznek.
Kicsit később egy egészen más területen szembesültem ugyanezzel a logikával.
Tavaly ősszel kezdtem el krémet és balzsamot készíteni otthon, először csak a lányomnak, aztán a családnak is. Az első hónapokban gyakorlatilag mindent elrontottam, amit el lehet. Vettem illatanyagokat kis boltokban, minden üvegcsét másik helyről, és sehol nem volt kiírva, mi van benne pontosan. Amikor egy adag megbukott, nem tudtam megmondani, hogy az arányon, a hőmérsékleten vagy az alapanyagon múlt.
A fordulópont ott jött, amikor egy másik közösségi csoportban valaki megkérdezte, hol vesznek alapanyagot azok, akik ezt komolyabban csinálják. Több hozzászólásban is felbukkant a pipereporta.hu, egy kézműves kozmetikum- és gyertyakészítő alapanyag webáruház. Megnyitottam, és azonnal láttam, hogy más szemlélettel épült fel, mint amiket addig ismertem.
A növényi illóolajok külön kategóriában szerepelnek, tizenhét tétellel. Ez elsőre kevésnek tűnt, aztán rájöttem, hogy pont ez a jó benne. Nem kellett 300 üvegcse között választanom, hanem végig tudtam menni a listán, és eldönteni, mire van tényleg szükségem. Egy kezdő illóolaj készítő számára a szűk kínálat sokkal barátságosabb, mint a végtelen görgetés.
Ami viszont igazán megfogott, az az árazás módja volt. A termékeknél nemcsak az üveg ára van kiírva, hanem a milliliterenkénti egységár is. Ez apróságnak hangzik, de nekem ez volt az a pont, ahol a hobbi átfordult tervezhető költséggé. A citrom tízmilliliteres kiszerelésben 720 forint, ami hetvenkét forint milliliterenként. Az ylang ylang ugyanabban a kiszerelésben 2 250 forint, vagyis 225 forint milliliterenként. Ugyanaz az üvegméret, háromszoros különbség. Ha ezt nem látom előre, akkor vaktában rendelek, és a végén nem értem, miért lett kétszer annyi a kosár, mint terveztem.
Amíg csak a kosár végösszegét néztem, addig a döntéseimet nem tudtam hova kötni. Amint ott volt mellette az egy milliliterre eső ár, azonnal látszott, melyik tétel viszi el a pénzt. Azóta minden rendelésnél előbb az egységárat nézem meg, és csak utána az üveg árát, mert ennek a két számnak a sorrendje egészen más döntést hoz ki.
A pipereporta.hu leírásában külön ki van írva, hogy az általuk forgalmazott illóolajok 100%-os tisztaságú, természetes illóolajok, kozmetikai termékekben is használhatóak, és a legtöbbjüket gázkromatográffal vizsgálják. Ez a mondat nekem többet mondott bármelyik terméknévnél, mert végre volt valami, amihez a saját tapasztalatomat hozzá tudtam mérni. Egy bőrre kerülő alapanyagnál ugyanis nem az a kérdés, hogy szép-e az üveg, hanem hogy tudom-e, mi van benne.
Azt is meg kellett tanulnom, hogy nem mindegy, mire szánom az adott üvegcsét. A szakboltban külön szerepelnek a kizárólag gyertyába való illatanyagok és a bőrre is kerülő, növényi eredetű termékek, és ezt a két vonalat nem lehet felcserélni. Az első hónapokban pont ezt kevertem össze, most viszont már a kategórianévnél eldől, hogy egy tétel mehet-e a balzsamba vagy sem.
A kiszerelésekkel is jól jártam. Van tíz-, harminc- és ötvenmilliliteres változat, a borsmentából pedig egészen nagy kiszerelés is elérhető. Az első körben mindenből a legkisebbet rendeltem, és ez volt életem egyik legjobb hobbis döntése. A rozmaring például egyáltalán nem vált be a balzsamban, viszont mindössze egy kis üveggel maradt otthon, nem egy fél literrel. A levendulából viszont azóta már többször újrarendeltem, mert az volt, amit a család leginkább szeretett.
Az összehasonlításnál külön tanulságos volt, hogy ugyanabból a növényből többféle változat is szerepel a listán. A levendulánál például van egy általános és egy bolgár tétel, más-más áron, és a kettő illata sem ugyanaz. Az egyik szárazabb, gyógynövényesebb, a másik lágyabb, kicsit édesebb. Egy ilyen apróság a kész balzsamban egészen eltérő végeredményt ad, és erre semmilyen leírás nem készíti fel az embert, csak az, ha kis mennyiségben mindkettőt kipróbálja.
Egy illóolaj készítő szempontjából ez a legfontosabb kérdés: mennyibe kerül megtudni, hogy valami nem tetszik. Ha a válasz néhány száz forint, akkor bátran kísérletezel. Ha a válasz több ezer, akkor inkább maradsz a megszokottnál, és soha nem jutsz el odáig, hogy a saját ízlésed szerint keverj. Nálam a kis kiszerelés hozta meg a kísérletezéshez a bátorságot.
Ez az egyetlen szemléletváltás gyakorlatilag megszüntette a kidobott alapanyagot nálam. Az első évben rendszeresen vettem olyat, amit soha nem használtam el, és minden ilyen üveg ott állt a polcon, mint egy néma szemrehányás. A második évben már csak azt rendelem, amit előtte kis mennyiségben kipróbáltam, és amiről tudom, mennyibe kerül milliliterenként.
Külön öröm volt, hogy a webáruház oktatóvideókat is közzétesz. Van köztük lúgoldásról, hidegen készített szappanról, fürdőbombáról, krémkészítésről, ajakírról szóló anyag is. Nem reklámfilmek, hanem végigvezetett folyamatok. Nekem a krémes videó adta meg a bátorságot ahhoz, hogy elsőre ne csak keverjek valamit, hanem értsem is, mi történik a masszában, amikor hűlni kezd.
Ha egy pályakezdő illóolaj készítő kérné a véleményemet, három dolgot mondanék neki. Először kezdje a legkisebb kiszereléssel, mert a tanulópénzt így lehet a legolcsóbban megfizetni. Másodszor írja fel, mikor mit rendelt és mennyiért, mert fél év után ezt már senki nem tudja fejből. Harmadszor nézze meg az egységárat, mert két egyforma üveg között simán lehet háromszoros különbség.
Amióta a pipereporta.hu kínálatából rendelek, és tudom, hogy egy adag pontosan mibe kerül, sokkal nyugodtabban állok neki egy szombat délutáni főzésnek, mint két éve bármikor. Az érdekvédelmi csoportban amúgy pont ezt szoktuk mondani: a fogyasztó akkor van a legrosszabb helyzetben, amikor nincsenek adatai.